Sziasztok!
Az első nap az utazásé volt. Reggel negyed 8ra értünk ki a reptérre, becsekkoltam, elbúcsúztam a családtól, találkoztunk a többiekkel (Katával és Ádámmal) a kapunál, majd beszálltunk a gépbe. Turkish Airlines-szal utaztunk. Isztambulban kellett átszállni. Addig 1:55 volt az út, ezalatt reggelit szolgáltak fel. Nagyon bőséges volt, péksüti, husi, zöldségek, sütemény, lekvár és narancslé. Mire befejeztük a reggelit, szinte már el is kezdtünk ereszkedni. Isztanbulban 1 óra 10 percünk volt átszállni, de ahogy megláttuk a kijelzőn a last call feliratot rohantunk végig a reptéren, mint a Reszkessetek betörőben! Sikeresen elértük a csatlakozást. Ezzel a következő járattal pedig 13 órát utaztunk.
Rögtön a felszállás után kaptunk ebédet. Bőséges volt ez is. Rizs, valamilyen csirkés szaftos dolog, de nagyon jóízű volt, sajátával. Előétel is volt, valami babos dolog. Desszertnek pedig csoki mousse volt. Landolás előtt pedig kaptunk vacsorát. Ez szintén valami rizses, húsos, padlizsános dolog volt salátával, desszertnek pedig gyümölcshab. A kettő étkezés között röpke 9 óra telhetett el. Közben három filmet megnéztem, sorozatokat, zenét hallgattam és persze óránként-másfél óránként felálltunk, sétáltunk, megmozgattuk magunkat. A 13 óra végére még ennek ellenére is veszettül elfáradtunk, mindenünk fájt. Miután leszálltunk (helyi idő szerint 19.15) még át kellett esni egy kis ellenőrzésen. Kis félreértés miatt kiszűrtek engem elsőként a vámnál. Egy csávó fapofával eljött értem és csak annyit mondott menjek vele. Bevitt egy Immigration szobába, majd mondta üljek le valahol. Sokan várakoztak ott körülöttem, de a legtöbbjük nem fehér, mexikói beütésű ember volt. Nagyon megijedtem, hogy csak engem szűrtek ki, mi lesz velem a többiek nélkül. Pár perc múlva Ádám is megjelent, ekkor kicsit megnyugodtam. Nem sokkal később Katát szólították, aki ott sem volt velünk. Mondjuk, hogy velünk utazott, Ádám hozzátette, hogy Őt egy másik irodába küldték. Az egyik dolgozó megkért, hogy menjek vele, keressük meg Katát. Szerencsére hamar megleltük, így már mindhármunkat bent tudtak az Immigration szobában. Kb fél órát várakozhattunk, mire rendeződött a helyzetünk és rájöttek, hogy félreértés volt az egész. Visszakaptuk az útleveleinket, és továbbáltunk. Felvettük a csomagjainkat, majd a kijáratnál fogtunk egy taxit és megindultunk haza.
A taxis borzasztó idiótán vezetett, de szerencsésen hazaértünk. Útközben a Boulvardok mentén nagyon sok ilyen tipikus amcsi étterem volt, sok helyen karácsonyi fények, főként a kertvárosban. A mi szállásunk Bellaire-ben van. Ez Houstonhoz tartozik, de mégis külön néven fut.
Carmen és Miki bá a házigazdák. Az Ő házukban bérlünk szobát. Miki bá magyar természetesen, magyar szavakkal fogadott minket. Carmen is tud kicsit magyarul, érteni jobban érti. Megmutatták a szobáinkat, beszélgettünk picit, aztán mondtuk, hogy nagyon fáradtak vagyunk. Ekkor már kb. 22.00 volt, ami magyar idő szerint másnap hajnali 5. Vagyis ekkor már 23 órája voltam ébren. Úgyhogy most le is fekszem, mert hihetetlen mód elfáradtam. Majd a házról is írok bővebben. Valami csodaszép!
