Kedves blogolvasók!

Ma eltöltöttük utolsó napunkat az anesztes csapattal a műtőblokkban. Jövő héten sebészettel folytatom, de továbbra is a szív- és érsebészeten, így már ismerős társaságba fogok visszacseppeni. Nagy feladatnak tűnt, hogy a sebészeten a vezető rezidenst megtaláljam, aki segít abban, hogy az első napon hova és mikor menjek. De miközben álltam a műtőben délelőtt, nézegettem a sebészt ahogy dolgozik, aztán az arcát, na mondom nekem nagyon ismerős ez a doki, akár Ő is lehetne. Megkérdeztem az anesztes dokit, hogy ismeri e a sebészt és mondta, hogy igen, ő az akit én keresek. Úgyhogy így nagyon egyszerűen ráleltem tulajdonképpen. Műtét után elkaptam, bemutatkoztam neki és mondtam, hogy hétfőn kezdenék is nála, ha lehet. Ő kedvesen útbaigazított, és hétfőn szeretettel vár 7 órára. Na hát, megint nagyon korán kell majd kelni.
Az anesztes igazolást pedig alá tudtuk íratni a főorvossal, nagyon kedves ajánlást is kaptunk mellé. Nagyon meg volt elégedve a munkánkkal.

A nap szenzációja az esti NBA kosármeccs volt. Már jó előre megvettük a jegyünket, hogy eljuthassunk egy igazi amerikai kosárlabdameccsre. Természetesen a Houston Rockets egyik meccsét választottuk, az ellenfél a Cleveland Cavaliers volt. Még a meccs előtt körbejártunk a stadionban, rengetek büfé volt, ajándékboltokkal meg minden félével. Vettem is egy Rockets-es pólót, a meccsre meg egy kis popcornt, meg egy Bud Light sört. Az egész meccs fantasztikus hangulatban zajlott. Az elején egy gyermekkórus énekelte el a nemzeti himnuszt, ezt mindannyian állva hallgattuk végig. A meccs alatt végig zene ment, még a játék alatt is, nem csak a szünetekben, fények, show, buzdították a közönséget is, hogy tapsoljunk, kiabáljunk. A Rockets már az elején elhúzott, a játék végéig sem volt kérdés, hogy ezt a meccset Ők fogják nyerni. A negyedek közti szünetekben volt pom-pom show, meg a legaranyosabbak a gyerekek voltak. Volt, hogy bejöttek a gyerekek és táblákat kellett felemelniük, amire rá volt írva, hogy Hangosabban! És akkor még hangosabb lett a közönség. Az egyik kisgyerkőc nem tudta felemelni a táblát, mert az olyan nagy volt, ezért a kabalaállat odament hozzá, hogy segítsen neki. Majd amikor a kabalaállat kibújt a jelmezéből, a gyerek felismerte édesapját, aki katona, és most tért haza nagyon hosszú idő után. Nagyon örültek egymásnak, ez nagyon megható volt. Meg persze a fenti kivetítőn sokszor mutatták a közönséget, akik integettek, táncoltak, hülyéskedtek a kameráknak. Hihetetlen vicces volt. Ilyet ugye eddig csak a filmekben láttam, de élőben százszor jobb. Egyszóval ez egy felejthetetlen élmény volt, nagyon jó döntés volt, hogy elmentünk. Ha bárki Amerikában járna mindenképp érdemes meglátogatni egy kosármeccset, vagy amerikai foci meccset. Kihagyhatatlan!